Ez egy régi versem, meglepődtem, mikor egy redezvényen elmondta egy tehetséges szavaló.

Ebadta sorsa



Most, hogy be ált a téli hideg,
Koszos edényben a víz jégé dermedt.
Cifra kutya ólban,
A kócos Buksi reszket.
Nincs már gazdája, árva lett a lelkem.
Odafent van már az öreg,
Odafent a menyben.
Úgy ment el az öreg,
Hogy nem vitte magával.
–Mit nem tettem, vagy mit tettem?
Gondolkodott az árva.
Majd elaludt,
Mert a vacsorát már hiába várta.

A jó melegházban,
Kialudtak már a fények.
Kint a süvítő északi szélben,
Kócos Buksi,
Álmában már nem éhes.
Szerette az éjjelt,
Mert, ilyenkor a múltat,
Újra átélte.
Ilyenkor az öreg,
Viszi magával a térre.
–Keresd, csak keresd!
Bíztatja szelíden őt az öreg.
Miközben az eldobott, teniszlabda,
Nyomában ered.
Megleli a labdát, mint mindég,
Örömmel viszi, gazdája lábai elé.
–Jól van, jól van Buksikám!
Mondja az öreg,
Magához ölelve simogatja fejét.
Jaj, de szörnyű dolog történt,
Egy nagy zaj,… és felébred e révén.
Elkeseredve nyüszít, és ki néz az ólból,
Sehol sincs a gazdi,
De fájdalmas ezt látni.
Tudja ő, hogy hol van,
Hol van a gazdája.
Kint a falú szélén,
Knt, a temetőben.




Csitult már az erős szél,
Rákezdet a hóesés.
Éjfél is elmúlhatott,
Mindenütt a csend honolt.
A kerítésnél lukat bont,
Döntött, gazdájához elkullog.
Megpróbálta már a jó múltkor,
De akkor nappal volt,
S, a csősz bele rúgott.
Akkor még ezt ki bírta,
Mert jobb húsban volt, mint ma.
Ezért megy most éjszaka,
Mert egy ilyet, már nem bírna ki ma.
Az út elején még csak futott, futott,
De a végére már csak ballagott.
A kapun egy kis rés is volt,
Így a temetőbe könnyen bejutott.
Megfáradtan, a sírok között lassan ballagott,
Csont sovány és beteg volt.
Egyszer csak azt a helyet meg lelte,
Hol öreg gazdija, a föld alatt lehetet.


Megérkezet, és nézet búsan.
Panaszkodni már nem volt ereje.
Felnézet a borús égre,
S egy vackot csinált a fakereszt tövében.
Úgy bújt oda a keresztfához,
Mint régen szeretet gazdája lábához.
Így ültek ők minden este,
A kandalló előtt, melegedve.
És most, meg pihent az árva lelke,
Itt hagyván, a sovány bozontos testet.
Már gazdáját odaát,
Lélekben meglelte.
Kihűlt, teste körül,
Hófehér reggel lett,
Mikor, volt testét a csősz, bottal verte.
Társainak ordítozva közölte:
–Lökjétek ki, e dögöt a sintérnek.

A kutya az Ember legjobb barátja ??